A mérkőzés után a hálás közönség azonnal körbevette a kedvenceket, Lipcsei Péterhez vagy éppen Dragóner Attilához hosszú percek várakozása és lökdösődése után lehetett csak hozzáférni. Mint hajdanán az ellenfél csatárainak rohamát, „Dragó" úgy állta a fotózkodni vágyók és az aláírás-vadászok rohamait is. Aztán a vacsora után mosolyogva mondta, egy kérdésre szívesen válaszol. Mikor erre emlékeztettem, ismét mosolygott, majd hosszú percekig válaszolgatott, noha társai már nógatták, hogy az autóval indulnának haza, Budapestre.
Dragóner Attila 1974-ben született Budapesten, a sportág alapjait a Kispest Honvédnál tanulta, majd „vidéki körútra indult". Játszott Budafokon, Sopronban, Veszprémben, majd a Stadlerben. Innen került vissza a fővárosba, először a BVSC-hez, majd szeretett klubjába, a Ferencvároshoz. 1997-et írtunk ekkor és Dragó 2011-ig állt rendületlenül a Fradi-védelem közepén. Igaz, nem megszakítások nélkül, hisz 1998-2000 között a német Fortuna Kölnben, 2004-2006 között pedig a portugál Guimaraesben futballozott. A német másodosztályban 42 meccsen két gól, a portugál élvonalban 38 meccsen 3 találat a mérlege, míg a Ferencvárosban 245 mérkőzésen 32 alkalommal volt eredményes - utoljára a 2011 május 22-i búcsúmeccsén, amikor a 89. percben beállította a 3-0-ás végeredményt a Pápa ellen az Üllői úton. Zöld-fehérben két bajnoki címet és két Magyar Kupát valamint egy Szuperkupát nyert - de megjárta a második osztály jelentette poklot is. A válogatottban 28 alkalommal léphetett pályára és ott volt az atlantai olimpián - a bukaresti selejtezőt látva pedig sajnálhatjuk, hogy nem volt ott a Nemzeti Stadionban is...
Attila, először is áruld el, hogy érzed magad Szatmárnémetiben, milyen volt a hangulat a stadionban?
Túlzás nélkül mondhatom, szenzációs volt a hangulat. Nagyon boldog vagyok, hogy itt lehetek. Jó volt ismét találkozni a srácokkal, a régi barátokkal is. Meg kell említenem azonban az ellenfelet is, amely szintén kitett magáért. Nélkülük nem lett ilyen hangulata a meccsnek sem.
Említetted a régi barátokat. Milyen gyakran van alkalmatok találkozni egymással?
Szerencsésnek mondhatom magam, hisz az öregfiúk bajnokságban minden hétfőn összejövünk. Mi több, tavasszal megnyertük a bajnokságot is. (A Ferencváros öregfiúk csapata utoljára tíz évvel ezelőtt nyerte meg a bajnokságot, míg a felnőtt csapat 2004-ben, szerk.).
Nem először jársz Erdélyben, annak idején még edzőtáboroztatok is itt. Milyen érzés itt fellépni és mit szólsz a Fradi erdélyi népszerűségéhez?
Igen, gyakran járok Erdélyben és mindig nagy örömmel jövök. Legutóbb decemberben voltam Székelyudvarhelyen. Elképesztő, hogy mennyien szeretik a Ferencvárost a határokon kívül is. Mindez erőt kell adjon a csapatnak, a játékosoknak. Ugyanakkor pont emiatt a rajongás miatt minden játékosnak át kell éreznie, mekkora felelősséggel jár az, ha Ferencvárosban játszik.
Az öregfiúk bajnoki címe után összejöhet ez a felnőtteknek is?
Szerintem minden esély megvan erre. A szezonkezdet minden esetre ígéretes. Nagyon fontos azonban, hogy hozni tudjuk a rangadókat, mert érzésem szerint a kisebb csapatokkal idén nem lesz gond.
Egykori belső védőként kit tartasz méltó utódodnak a mai Ferencvárosban? Kinek a játéka tetszik a legjobban?
A Ferencvárosnak mindig is legendás belső védői voltak, órákig sorolhatnám a neveket. A jelenlegi csapatban Muhamed Besic játéka tetszik a legjobban: elegáns, jó az ütemérzéke, jól bánik a labdával, jól lép be a támadásokba, hozzásegítve ahhoz, hogy létszámfölényt alakítsunk ki a középpályán.
Végezetül: ki volt a legjobb játékos, aki ellen játszottál és ki volt a legjobb, aki mellett pályára léptél, akivel a legjobban szerettél pályán lenni.
Utóbbira könnyű válaszolni, hisz nagyon szerettem Lipcsei Peti mellett a játszani, mindig remekül megértettük egymást. A legjobb pedig kétségtelenül Ronaldo volt - nem Cristiano, mert vele nem találkoztam, hanem a brazil, Luís Nazário de Lima.